A köztudatban Magyarország példátlan megcsonkításának okairól számos tévhit és legenda él még ma is, többek között a határmegállapító bizottságok helyismeretének hiányáról, a Tanácsköztársaság szerepéről,

A francia levéltárakból származó eredeti források internetes publikálásától azt reméljük, hogy a közelmúltban feltárt és a honlapon közzétett új tudományos kutatási eredmények közvetlenül eljutnak a történelem és a politika iránt érdeklődő széles közönséghez is, segítik e korszak hiteles, tudományosan bizonyított történetének megismerését.

A digitális levéltári forrásgyűjtemény különösen hasznos lesz történészek, társadalomkutatók, politológusok, valamint a köz- és felsőoktatásban tanító történelemtanárok számára.

A honlapon található eredeti francia diplomáciai iratok a Francia Külügyi Levéltárból (Archives Diplomatiques), a hadügyi levéltárból, (Service Historique de l'Armée de Terre) a Quai d’Orsay és a vincennes-i levéltárakból származnak. Az iratok hosszú ideig még francia nyelven sem voltak kutathatóak, először magyar történészek publikálták franciául, majd magyarul.

Elolvashatóak a Szövetséges és Társult Hatalmak vezetőinek tanácskozásairól felvett jegyzőkönyvek és döntések, a győztes nagyhatalmak és az utódállamok politikai, diplomáciai és katonai vezetőinek levelei, táviratai, utasításai, feljegyzései, beszámolói, memorandumai. Különösen érdekesek a határokat kijelölő ún. határmegállapító bizottságok és albizottságok üléseinek jegyzőkönyvei, a Legfelsőbb Tanács - Magyarország jelenére és jövőjére vonatkozó - döntései, a magyar kormány válaszai, a térségbe akkreditált francia, angol, amerikai, olasz diplomaták és katonai szakértők beszámolói, levelei, számjeltáviratai.

A határmegállapító bizottságok iratai az első kötetben találhatók. Napról napra, sőt esetenként óráról órára nyomon követhető, hogyan alakultak ki a végleges határok. Cáfolják azt a nézetet, mely szerint hiányos ismeretek birtokában hozták létre azokat, sőt azt lehet látni, hogy kitűnően ismerték a térséget. A bizottságokban voltak földrajz-, történelem- és katonai szakértők, akik szinte mindent tudtak a térségről, annak etnikai összetételéről, gazdaságáról, közlekedési hálózatáról.

Az iratok azt is bizonyítják, hogy a bizottságok egyik kiindulópontja - elvben - a térség etnikai helyzete volt, a bizottságok (francia) elnökei azonban egy másik eligazítást is kaptak: bármilyen legyen is az etnikai összetétel, szövetségeseik (Csehszolvákia, Románia, Jugoszlávia) stratégiai, közlekedési és gazdasági szempontjait kell elsődlegesen figyelembe venni.

Franciaország, a kontinens akkori legerősebb állama nem titkolta, hogy Közép-Európában hegemón szerepet szeretne betölteni. Az Amerikai Egyesült Államokat ez különösebben nem zavarta, mert főleg gazdasági szempontok vezérelték és inkább az „Elfordulás Európától” elv híve volt. Az angolok szándéka az volt, hogy megőrizzék vezető szerepüket Európa gazdaságában, politikailag csak akkor tettek keresztbe (a franciáknak), ha gazdasági érdekeiket veszélyben látták, vagy ha a franciák túlságos megerősödésétől tartottak. A további győztesek közül Olaszországnak nem volt különösebb beleszólása a dolgok menetébe, Japán pedig egyáltalán nem szólt bele az európai politikába. Valójában tehát az angolszász hatalmak átengedték Franciaországnak a kelet-közép-európai térséget.

Franciaország az első világháború utáni rendezést saját biztonsága megteremtésének kívánta alárendelni. Ez a törekvése különösen Kelet-Közép-Európában járt sikerrel. Miután elvesztette a hagyományos orosz szövetségest, és az angolszász hatalmaktól nem kapta meg a német határokra vonatkozó garanciákat, nagyobb figyelmet kezdett fordítani az Osztrák-Magyar Birodalom utódállamaira. Az egykor jól prosperáló gazdasági egységet, amely politikai ellensúlyt jelentett a német és az orosz veszély ellen, saját szolgálatába kívánta állítani.

Párizsnak nem volt kiérlelt kelet-közép-európai terve, a térséggel kapcsolatos politikáját az események alakították. Eredetileg 

A vezető francia diplomata a térség gazdasági integrációját Magyarország köré tervezte építeni (a földrajzi és a gazdasági szempontok e mellet szóltak). Paléoloque tisztában volt azzal, hogy tervének megvalósításához szükség van a békefeltételeket visszautasító Magyarország megbékítésére. A kilátásba helyezett gazdasági és politikai támogatással kívánta rábírni a magyar kormányt a béke aláírására elsősorban a gazdasági integráció érdekében. Az egész kérdésről Párizsban és Budapesten titkos tárgyalások folytak, amelyek során - mindenekelőtt Csehszlovákia vonatkozásában - bizonyos határrevíziót helyeztek kilátásba. A térség gazdasági egyesítésére vonatkozó tervet Millerand francia miniszterelnök is támogatta. A titkos tárgyalásokról Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia tudomást szereztek. Összefogtak, Anglia és a francia belső ellenzék támogatásával megbuktatták a francia tervet és magát a külügyi főtitkárt is. Az adott status quo védelmére megalakították a Kisantantot.

Ez gyökeresen ellentmond annak, ahogy a történelemben tanították. Nem Franciaország hozta létre a kisantantot, ellenkezőleg mindent elkövetett, hogy megakadályozza megalakítását, mert ahogy erre Millerand miniszterelnök egyik körtáviratában rámutatott: „Az ilyen politika (a Kisantant alakításának politikájáról van szó), mely elszigeteli a magyar kormányt, elkerülhetetlenné teszi, hogy Németország oldalára álljon, s ott találjon támogatást. Közép-Európát két táborra osztja és így növeli a konfliktusok veszélyét, Franciaországnak tehát nem érdeke az ilyen csoportosulás.” Ezek előrelátó mondatok voltak. Paleoloque bukása után Franciaország átállt az akarata ellenére létrehozott kisantant oldalára és ottmaradt mindvégig, vagyis 1938-ig.

A harmadik kötet iratanyaga számos dokumentumot közöl IV. Károly két restaurációs kísérletéről, a győztes nagyhatalmak és kis szövetségeseik ezzel kapcsolatos politikájáról, amely távolról sem volt állandó és következetes. Vonatkozik ez mindenekelőtt a nagyhatalmakra. Franciaország magatartásában, különösen az első királypuccs idején, erős kettősség volt tapasztalható. Anglia, háború kirobbantásától tartva, egyre határozathabban lépett fel az, ex- király Magyarországi tartózkodása és a kisantant háborús fenyegetései ellen. Olaszország ezzel szemben biztatta a tömb tagjait a Magyarország elleni fegyveres beavatkozásra.

A kötetben közölt okmányok azt bizonyítják, hogy, a kisantant, amely az eseményt cassus-belinek minősítette, kész volt Magyarország ellen háborút indítani. Az iratok ugyanakkor jelzik, hogy Románia álláspontja sokszor eltért szövetségeseik radikális magatartásától és időnként megkísérelte visszatartani kisantant-szövetségeseit az elhamarkodott, veszélyes lépésektől.

A publikált források arról tanúskodnak, hogy a brit diplomácia döntő szerepet játszott a válság megoldásában. Meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarország végül mégis detronizálta a Habsburg Ház őszes tagját. Döntő szerepe volt abban is, hogy a kisantant végül kénytelen volt ezzel a lépéssel beérni és elállni a többi követelésétől.

A gyűjteményben forrásértékű iratok találhatók a Nyugat-Magyarországi válsággal, Sopron és környékének hovatartozásával kapcsolatos eseményekről. Ezek alapján megbízható képet kapunk mind a konfliktusban közvetlenül érintett felek (magyar és osztrák) magatartásáról, mind pedig a nagyhatalmak és a kisantant politikájáról. A feljegyzések, a táviratok és a jegyzőkönyvek elénk tárják azt a diplomáciai és katonai csatározást, amely a terület hovatartozása körül folyt, és amely kompromisszumos megoldással végződött. Végül a nagyhatalmak által elrendelt népszavazás következtében Sopron és környéke Magyarországon maradt. Bekövetkezett tehát az első magyarokra nézve kedvező határmódosítás. Ebben Olaszország magatartása mellett jelentős szerepet játszott az a tény is, hogy a magyar politika ez esetben úgy döntött, hogy a figyelmeztetéseket és felszólításokat figyelmen kívül hagyva, valójában nem lép fel a különböző fegyveres csoportok harca ellen, s a területet nem üríti ki.

A térség egyesítésére irányuló korábbi  kísérletek kudarcot vallottak, a térséget megosztó kisantant felülkerekedett, a királypuccsok Ausztriát is szembeállították Magyarországgal, így "a kör bezárult". Pedig hosszú távon csak az integráció jelentett volna megoldást az itt élő népek számára. Az első világháború után kevés olyan hely volt Európában, ahol annyira egymásra voltak utalva a szomszédos államok, mint ebben a térségben, és talán olyan is, ahol ilyen könnyen szalasztották volna el a mindenki számára létfontosságú együttműködést. Valamennyi utódállam - eltérő okból – de elvetette a szorosabb együttműködést. Valójában ennek hiánya lett térségünk máig ható tragédiája.